Ma a világon 2018.11.23-án 14:20:32 – kor 763167555 élnek a földön. Ez a szám csökken vagy épp növekszik másodpercenként. Sokszor döbbenve nézem a várost, amint az emberek jönnek mennek, bámulnak ki a fejükből és mit sem vesznek észre a külvilágból. Nem veszik észre már sem a szépet, sem a rosszat. Elmennek egymás mellett, nem hallanak, nem beszélnek és nem látnak. Nincs az arcukon érzelem csak az elfásúltság. Ha elesik valaki, már nem segítik fel, ha egy idős néni csomagot visz nem veszik át, vaknak nem segítenek a zebrán. Egy édes gyerek mosolyát nem viszonozzák. Sokszor bosszankodom ezek láttán. Vajon hol rontottuk el? Vajon mitől lehet eme érzelem mentesség? Generációs hiba? De hisz az nem lehet mert a régi öregek is ilyenek… Mi lehet a baj a gépezetbe?
Rémülve gondolok bele, ha most ilyen a helyzet, mi lesz később? A mi gyerekeink is ilyenek lesznek? Nem halljuk már meg a segélykiáltásokat, 2015-ben csak Európában, 800.000 ember lett öngyilkos. Ennek a 800.000 embernek a 70%-án valószínű észrevehető volt , hogy mentálisan instabil, de nem kaptak segítséget. Miért?
Miért nem segítünk a másikon? Akár egy szép szóval, akár egy kedves gesztussal vagy csak egy mosollyal? Sokszor a barátok legyintenek a barátaik bajára ,, Oldja meg! Felnőtt! Úgysem meri megtenni!” szokott az emberek fejébe járni és talán pont ezért a hozzá állásért tartunk itt. Nem látunk mást csak élő testben, robotokat. Olyan embereket, akik zombiként mennek be a munkahelyre, zombiként mennek haza. Nincs bánatuk ugyan, de örömük sem, az Isten azért teremtette az embert, hogy gondolkodjon…. Mára úgyvélem hiába minden igyekezete…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: